Az elkövetkezőkben természetesen nem rekreációs programajánlat olvasható. A nyár ugyanis sok szempontból kihívást jelent mindazoknak, akiknek problémásabb az alfelük, ami sokszor ilyen élethelyzetben mutatja meg először méregfogát (képzavarral élve). Ugyanis minden hirtelen bekövetkező életmódváltozás a nem egészséges, nehezebben alkalmazkodó szervek panaszosságát válthatja ki, ha volt eddig lényegi panasz, ha nem.

Lássuk, mire kell odafigyelni, ha nyaralásra, vagy egyéb melegövi vakációra adjuk fejünket.

Helyzetek

Vegyük először is azokat a szempontokat, amik alapján az elkövetkezőkben az élethelyzetek változásás vizsgáljuk meg.

  1. A szabadság együttjár az életmód (az étkezési, székelési szokások, higiénés körülmények, fertőző források) hirtelen megváltoz(tat)ásával. Ez a széklet állagára, is kihatással van, ilyenkor szorulás vagy ellenkezőleg, hasmenés, kiadós bélfertőzés keserítheti meg az ottartózkodást.
  2. Meleg van, fokozott a test kipárolgása, a kellő mértékű, azaz a fokozott folyadékveszteséghez mért plusz folyadékbevitel ilyenkor kétséges, mert sokszor nem is gondolunk rá. Ha téli, meglehetősen visszafogott ivási szokásaink nyáron is megmaradnak, hamar és észrevétlenül száradásnak indulunk. Ez legelőször még nem az egyre ritkábban előforduló pisilésekben, szájszárazságban, hanem az ilyenkor “vízraktárként” szerepet játszó széklet szárazságában, szorulásban nyilvánul meg.
  3. Hosszú távú, főleg autós utazás melegben, a tűző napon (a légkonditól már fáj a torkunk, így kikapcsoljuk), folyamatos üléssel, az alfelünk izzadásával, majd bepállásával, gyakran a székelési, tiszálkozási lehetőségek nagyfokú beszűkülésével (csak autópálya melletti benzinkút, míg oda nem érünk). Keveset iszunk, hogy ne kelljen gyakran megállni, rosszabb esetben rágcsákat (szemetet) eszünk, mert az biztonsággal kapható.
  4. Jó idő, rossz idő. Melegben a hideg vizes, hűvös időben a meleg vizes (termál) fürdő, hiszen nyáron a víz “kötelező” program (főleg gyerekkel). Utána megfeledkezünk a zuhanyozásról, a sűrű termál/klóros/algás víz meg mardossa a “lelkiismeretünket”.
  5. Könny(elm)ű öltözet (akár vizesen) esti meghitt, elhúzódó beszélgetések alkalmával hideg széken való ücsörgés, először alig észrevehető didergés, majd felfázás.
  6. Távol az otthontól, a megszokott fenékápolási kellékektől, tisztálkodási, székelési lehetőségektől. Ilyenkor tele van az ember szorongással, “hogyan fogom megoldani” típusú, akár alaptalan kétségekkel, melyek gyakran már magukban is székelési problémákhoz vezetnek. Persze a “ki mikor menjen el” című családi program is változik, sokan inkább hazaviszik, amit még otthonról hoztak.

Ezek a szempontok jutnak eszembe azon betegek elmondása alapján, akik joggal ezekre az okokra vezetik vissza a baj kezdetét, a helyzet rosszabbodását. Nézzük meg mit tehetünk azért, hogy ezeket a problémákat elkerüljük, vagy “legolcsóbban” megússzuk.

Megelőzés

Nézzük most először a megelőzési lehetőségeket az előző szempontok alapján.

  1. Ismeretlen közegben mindenképppen törekedjünk a biztonságos ételek fogyasztására, hogy a nyaralás ne a WC-n ülés és a kádba hajolás közötti úton teljen el (már ha van ott ilyen)! A hasmenés, mint “extra” használat elmúlta után is tartós végbélpanaszokat (aranyér, végbélrepedés, stb.) okozhat, főleg, ha (vég)bélfertőzés is fennáll. Ha meg ezek után addig eszünk székletfogó széntablettát, míg a hasmars utáni 3 hét a betonná keményedett akarat jegyében nem telik, hát, ember legyen a deszkán, aki ezt probléma nélkül megússza.Ugyanez igaz akkor is, hogyha a rossz minőségű (rostszegény, könnyen hozzáférhető) ételek, kevés folyadék hatására szorulásunk lesz. Megelőzésére javasolt a folyton szajkózott, persze biztonságos, nem szenyvízen nevelgetett növényi rostokban és folyadékban gazdag, (tudtommal úgy mondják ezt szépen, hogy mediterrán diéta) rendszeres táplálkozás, sok, lehetőleg előre palackozott folyadék. A rosttabletta ilyenkor megengedett, persze sok-sok ivással. A bevitelről ennyi.A kivitel biztosításához törekedjünk a nyugodt környezet megteremtésére! A visszataszító, ellenséges körülmények között, szorongva, sürgetve, néma csöndben letudott székelés vagy annak rendszeres elfojtása sok probélma alapja lehet. Ha már változtatni kell, változtassunk (lehetőségeink szerint) jó irányba! Sokszor azoknak is nagy kihívást jelent az ilyen idegen környezet, akik azelőtt sohasem hitték volna, hogy ilyen velük is megtörténhet. Ezt vegyük figyelembe, nem vicc.
  2. Igyunk sokat! Ne cukrosat, ne kávét, hanem leginkább alacsony sótartalmú palackozott (nesze neked fenntarthatóság) ásványvizet (ez a legbiztonságosabb), vagy ahol iható, (erről jobb előre tudakolózni) csapvizet. A folyadék mennyisége nyáron 2-3 liternél összességében ne legyen kevesebb apró termetű ember esetében sem. A fokozott izzadás, növényi rostokban gazdag táplálék ezt a határt csak feljebb tornássza. Nagyobb testűeknél, Isten bizony, még a 4-6 liter sem ritkaság. Tudom, több pisilési alkalmat kell beiktatni a napi programba, de ellenkező esetben később keservesen megbánhatjuk az elhibázott számításunkat.
  3. A hosszan tartó ülés a puha autósülésben sok végbéltáji gond kiváltója lehet. Ilyenek a külső aranyér rögösödése, a fokozott izzadás, váladékozás miatti bepállás, gyulladás, belső aranyérproblémák fokozódása, székrekedés (és ami utána jön), fájdalom, végbélrepedés. Ilyenkor jellemző, hogy az egyébként panaszokat alig okozó bőrbetegség csúnyán fellángol (majdnem szó szerint), és akkor és ott (idegen helyen, nyelven, kultúrában) az “Adj Uram Isten, valamit, de azonnal!” hozzáállás legtöbbször nem segít. Sokszor még azt sem tudjuk az idegen nyelvű patikusnak elmakogni, hogy mit is szeretnénk, mi a megoldandó problémánk.Mivel út közben nem lehet óránként bidén tisztálkodni, érdemes valamilyen, nem akkor először kipróbált (ne higgyünk automatikusan az akár megtévesztő reklámoknak), hipoallergén (azaz nem irritáló) intimtörlőt beszerezni. Ilyen helyzetben megengedett. A legkevesebb “hatóanyagot” tartalmazót, mert a melegben a kipállot bőr sokkal érzékenyebbé válik, ami beindíthat hosszú távú allergiát is (ezért legjobb lenne a sima vizes papírtörlő). A jól szellőző, könnyű, persze nem műszálas ruházat alapvető komfortunkhoz mindenképpen szükséges. Érdemes aranyérbetegség esetén valamilyen aranyérpárnát kipróbálni (lehetőleg ne tömör gumit), 3×1 adagban szedni a Detralexet az utazás idejére, ez csökkenti az aranyerekre ható nyomást.A székrekedés, székelési problémák elkerülésére tervezzünk be előre, és iktassunk be utunkba megfelelő tisztaságú illemhelyeket, és használjuk is azokat (persze nem mindenképp, erölködve). Megálláskor mozogjunk, sétáljunk lehetőleg minél többet. Természetesen a puffasztó ételek, rágcsák fogyasztását ilyenkor kerüljük, sok közösségi kellemetlenségtől óvjuk meg magunkat így. Kipróbálhatunk gomba elleni hintőport (Batrafen, Digifungin, Mycosid) is (előre, ne fekete gatyában).Hogy az ilyenfajta gondokat megelőzzük, még indulás előtt érdemes kisebb, de rendszeres panaszok esetén is ellátogatni a proktológushoz (vagy vigyünk magunkkal egyet :)). Még mindig jobb dolog a nyugodt “semmiség” érzésével útra kelnünk egy vizsgálat után, mint nem halálos, de igen kellemetlen problémával testi-lelki gyötrelemben kétségbeesetten sietve ide-oda szaladgálni, esetleg a nyaralás ( és a proktológusunk szabadságának) végét várva tűrni.
  4. A termál víz, ha jó meleg (de hát ez benne a jó) fokozza az alhasi keringést, az aranyerekben pangást válthat ki. Ezért az aranyeres panaszokat kiválthatja, erősítheti (duzzanat, előesés, vérzés, váladékozás). Lehetőleg kerüljük a hosszan tartó bennetartózkodást! A gyulladást, fertőzéshajlamot is felerősíti, főleg, ha a köldökünket sem látjuk a sűrű vízben (csak saját felelősségre!!!).Ha a pancsolás után hosszabb ideig nem mossuk le a fürdő/termál/tengervízből maradt, akár irritáló anyagokat, ez, főleg a melegbe kifeküdve kimarhatja a farpofák között lévő összefekvő bőrterületet. Így a harmadik napon már árnyékos helyen, babapopsi-krémben tocsogós pihenőnapot tervezünk. Ha kijövünk a vízből, lehetőleg minél hamarabb mossuk le magunkat! Nyíltszíni zuhany alatt is minden szégyenérzet nélkül szét tudjuk húzni a fürdőruha alatt a farpofákat, így le tudjuk öblíteni a bőrfelületet. Ha napi 30x, akkor 30x. Tegyük ezt szokássá!Végbélrepedésben, a végbélzáróizom görcsös állapotában viszont nagyon jó, nyugtató hatású (hiába vérzik székeléskor, akkor is), megnyugtatja a feszes izmokat. Ha mindkető együtt van, lehet próbálkozni, de jobb nem huzogatni az alvó oroszlán bajuszát. A hideg vízről is szól az 5) pont.
  5. A hosszú ideig hidegnek kitett alfél felfázik. Ez megnyilvánulhat a fokozott hugyúti fertőzéshajlamban is (szapora, csípő vizelet, akár reflexes hasmenések), de amiről most inkább írnék, az az, hogy az alhasi záróizmok érzékenysége, görcskészsége ilyenkor nagyban fokozódik. Ennek hatására végbélrepedés (fájdalom, vérzés székeléskor, esetleg utána is), székelési nehézség alakulhat ki. Sok ilyen történetet (“két éve nyáron kezdődött, mikor felfáztam”) hallottam, nem tréfadolog.Hideg vízben nem csak vasemberek fürdőznek, hanem balekok is. Csak a történet folytatása dönti el, ki melyik csoportba tartozik (én eddig csak panaszossal találkoztam, hiába nézett ki elsőre vasembernek az illető). Nyári, romantikus estéken pedig ülőpárna, (száraz!) többrétegű öltözet, zoknival kötelező! Este nyolckor még lehet a fürdőruhás buli ihaj-csuhaj, de ugyanez éjjeli tizenegykor észrevétlenül már igencsak vacogóssá válik. Trendi, de utána mindenki magára vessen, másnap folytatódhat a buli az orvosi váróban. Szerintem nem éri meg, előre készüljünk fel rá, program közben úgysem szaladunk ruháért, nem öltözünk fel/át.
  6. Ne hagyjuk otthon a gyógyszeres csomagunkat! Esetleges panaszok, félelem esetén segít a kiválasztásban előző cikkem az Aranyérre hatók szerekről. Belső aranyér megléte esetén vigyünk Detralexet, gond esetén áldás lehet (nem szponzorom, Isten bizony). Inkább vigyünk el mindent, ami az eszünkbe jut, és mosolyogjanak meg a többiek, mintsem hogy szorongjunk, és kellemetlenségekkel töltsük a régen várt “pihenést”.Mindenkinek vannak rigolyái, nevezzük ki ezt a csomagot magunkénak. Ha ismeretlen helyre megyünk, próbáljunk meg érdeklődni ne csak a kilátásról és a svédasztalos reggeliről, hanem az illem- és tisztálkodási helységről is (külön vagy egyben, zuhany vagy kád van-e utána, vagy törlő kell-e, a papír vagy a törlő a WC-ben lehúzató-e, vagy külön kell kidobni, stb.). Ne érjen mindek garantált meglepetés (pofáraesés), a szorongásunk jó részének is elejét vehetjük ezzel.

 

Kezelés

Milyen kezelési módszerek jöhetnek számításba ilyenkor, a nyári “uborkaszezonban”? Nem biztos, hogy várni kell a probéma megoldásával, csak mert nyár van.

Kettő szituáció jutott eszembe (csak úgy beszúrva). Velem is megtörtént, hogy az ember autóban órákat áll a tűző napon az autópályán messze minden leálló helytől, percenként métereket haladva, miközben az autóban mindenkinek pisilni-kakilni(-tisztálkodni) kell. Eléggé frusztráló, legalább az alfelünkkel ne legyen gond ilyenkor!
A másik, hogy sokaktól hallottam, hogy több igen távol(-kelet)i országban sürgősen kellő egészségügyi szolgálat (legalábbis beteg szemmel) igencsak tündérmesés módon működik, mind elérhetőségét, gyorsaságát, tisztaságát, hatékonyságát, bánásmódját tekintve (remélem, nem Európa, Amerika felé haladnak). Ez jó hír, de nem biztos, hogy tuti tipp kipróbálni.

  1. Kúp, krém:
    kúpozással majdnem minden oké, de a krémezés a fentebb említett módon a bőr fokozott érzékenysége esetén a nagy melegben bepálhat, külön kis galibát, felmaródást, gyulladást, fertőzést okozhat. A kúp is allergizálhat, tartalma valamilyen fokban váladék formájában kicsordogálhat, a fentivel hasonló eredménnyel járva. Ha ez mégis kialakul, további veszély elkerülése érdekében közösségi vízbe ne menjünk!Kívülre, a bőrre aranyérkrémet (ezek a belső aranyér “bélnyálkahártyájára”, nem a bőrre lettek kifejlesztve) lehetőség szerint ne kenjünk, inkább maradjunk a babás reklámokban szereplő termékeknél! Ezeket itthon vegyük meg, próbáljuk ki még idejében, a külföldi szerekkel próba-szerencse alapon, főleg hiányos nyelvtudással veszélyes lehet.
  2. Ambuláns kezelés:
    Belső beavatkozások (gyűrűzés, belső polyp levétel, stb.) a meleg termálvizen kívül egy esetben nem ajánlatosak, ha az ember messze, külföldre távozik. Mindig ilyenkor jön a gond (fájdalom, fertőzés, vérzés), ezért inkább a külföldi út utánra, vagy legalább 3-4 héttel előttre időzítsük a beavatkozást. Kezelés előtt beszéljük meg ezt orvosunkkal, ne utána! Meglepetés így nem érhet minket.
  3. Műtétek:
    Ha aranyérműtétet tervezünk, én a seb nagyfokú besarjadásáig nem ajánlanám sem a nyilvános fürdőt (szerintem befertőződhet, de hallottam ellenkező szakértői véleményt is, a másik, meg hogy én sem szeretném, ha mellettem olyan fürdene, akinek seb van az alfelén), a hosszú autóutat (ülve, sebes fenékkel sok-sok órát melegben, tisztálkodási lehetőség nélkül), sem az elérhetetlen messzeséget (onnan ide, az orvosához gond esetén). Ilyenkor legjobb az otthoni, de legalább itthoni megszokott környezet és körülmény. Ha ilyen program van, valamelyiket lehetőség szerint halasszuk (ne legyünk telhetetlenek:)). Az esetek nagy részében a betegség kibírja (a műtét megvárhatja) a későnyári időszakot, akinek gyereke, vizes programja van, szerintem tartsa ehhez magát, mert a nyári élmény utólag nem bepótolható.

 

Tehát összefoglalva, ne csak a puskaport tartsuk szárazon és hűvösen, esetleg tisztán, hanem az alfelünket is. Ha gond van, érdemes ilyenkor is felkeresni szakembert, proktológust, habár a gyors elérhetőség sok esetben a nyári szabadság idejére kétséges (Ő is ember, megy nyaralni).

Ha egyébként problémás az ember feneke (akár, ha csak ritkán), érdemes a szabadság előtt jó előre orvosi segítséget, véleményt kérni, az intimtörlőket, krémeket, kúpokat kipróbálni, a lehető legtöbb információt a célállomásról és az útról is beszerezni. Ezek mind könnyen ellezserkedhetők, de naívitás azt gondolni, hogy pont távol nem lesz gond. És ha mégis gond volt a nyaralás alatt, a későbbiekre tekintettel hazaérve menjünk szakemberhez.

 

Kívánok mindenkinek jó pihenést (kinek, mit szeret), szép napot, jó egészséget és eredményes böngészést!

üdvözlettel,

dr. Bánfalvi Péter
proktológus, sebész adjunktus
“A gyógyító gondoskodás™”

U.i.: Amennyiben szeretne diszkrét, megnyugtató körülmények között gyógyulni, várom proktológiai magánrendelésemen Székesfehérváron és Budapesten>>