A téma elég kritikus. A fontosságát nem tudom eléggé kihangsúlyozni, sok ember egészsége, élete kerül miatta vakvágányra. Nagyon sokan (10-ből 8-9-en) keresnek meg rendelőmben azzal, hogy ilyen meg olyan rég óta van aranyere, ezzel meg azzal (amit a család, ismerős, gyógyszerész javasolt az “aranyér” jelszó említésére) kezelte az elmúlt x évben, több-kevesebb sikerrel, de most már annyira panaszt okoz (székeléskor szúr, fáj, akár vérzik is néha, no, meg viszket is), hogy most már csináljak valamit, bármit, mert rászánta magát. Néha talán még csomót is érez, ez akár fájhat is.

A panaszai akár aranyérre is utalhatnak, de mivel ostoba dolog lenne elfogultan ítélkezni, irány a vizsgálóasztal. Megtörténik az alapos vizsgálat, mely után leülünk beszélgetni a talált betegségről, teendőkről.
és ekkor jön általában a meglepetés:

  1. Nincs is aranyere (soha nem is volt), tehát az eddigi otthoni kezelést majdnem teljesen feleslegesen folytatta, esetleg az aranyérre való készítményekben lévő gyulladásgátló, nyálkahártyaedző, érzéstelenítő hatására állapota annyira nem romlott. De előfordul, hogy hosszantartó szteroidhasználat hatására az alapbetegséghez képest sokkal nagyobb bajt szabadított a nyakába. Ezt a páciens legtöbbször nyugtázza: igen, ezt ő is így érezte, ez a tehetetlenség hajtotta hozzám.
  2. Van belső aranyere, technikailag akár el is kezdhetnénk a kezelést, de panaszait nem ez okozza, ezért az aranyér elleni kezeléssel érdemi javulást nem érnénk el, sőt, sokszor rontanánk is a helyzeten, így az aranyér kezelése jelenleg nem elsődleges, nem is fogunk bele. Rendbehozzuk az alapbetegséget, s ha majd az aranyérrel lesz gond, azt is meggyógyítjuk.
  3. Volt aranyér ellen kezelve (mindegy, hogy hogyan), de igazából panaszai nem javultak, mert a kezelés nem a panaszokat okozó valódi betegségre, hanem az aranyérre irányult. Ez egy csapdás dolog: van végbélpanasz, van aranyér, hisz biztosan az okozza, hát nosza, gyógyítsuk meg! Azután jön a nagy csalódás, az elkeseredettség, majd a reményvesztettség. Ezen túl a valódi panaszt okozó betegség „kitalálása” néha csak kizárásos alapon lehetséges, ezért a kivizsgálat és a kezelés folyamatának sokszor „áldozatul esik” az aranyér is. Ha a panasz marad ilyenkor, tovább kell vizsgálódni, mivel a már kezelt betegséghez, mint okhoz való ragaszkodás (“De hát nincs itt már semmi, ami fájhat, biztos csak hisztizik.”) a beteg életét teheti tönkre.

Ugyanis mivel a proktológia általában kívülállóknak nem látható testrésszel foglalkozik, jelmondata a következő kell legyen: az első a funkció, a forma csak másodlagos. Magyarul: jobb egy jól működő (és esetleg csúnya, na jó, nem túl szép), mint egy szép (de fájdalmas, problémás, rosszul működő) végbelet varázsolni. (Nem olyan, mint a hosszútávú párválasztás? Bocsánat, rossz vicc volt.)

Esetünkben: hiába csinálunk a páciens fenekéből maszületett gusztusosat aranyerek nélkül, ha a fő baj nem az aranyér volt, panasza és csalódása megmarad aranyérműtét után is (sokszor inkább fokozódik), ami zárójelben a formára is visszahat később, persze rossz irányban. és akkor jön az újabb, akár elkeseredett műtét, ami után persze ott vagyunk, ahol a part szakad, a normális, emberi, élhető életnek agyő mindörökre. Szerintem, ez nem a jó út.

„Jó, jó, értem már, értem már” – mondaná erre bármelyik gyermekem, de akkor mi a megoldás a panaszokra?

Vegyük sorra, mikre szokott ilyenkor fény derülni:

  1. Valamilyen bőr- vagy nyálkahártya betegség, általában gyulladás, amit allergia, fertőzés, pikkelysömör, bélgyulladás, stb. okoz. Ritkábban bőrsorvadás, amit sajnos sokszor szteroidos krém hosszas használatától alakul ki. Mindezektől a „fedőréteg” sérülékennyé válik, székeléskor megsérül, szúr, fáj, vérzik. A bőr újabb védőréteget növeszt ilyenkor, de mivel ezt nem egyenletesen teszi, a gyulladt részeken növedékek, csomók keletkeznek, melyre az ember egyből ráfogja (persze tévesen), hogy aranyér. Ezt kivizsgálva, majd a kiderült betegséget úgymond célzottan (értsd: legtöbbször nem aranyérkrémmel, hanem a betegségnek megfelelően) kezelve a baj volt, nincs. Azért ez legtöbbször látványos, könnyen látható. Az akár hosszantartó kivizsgálás, sikeres kezelés viszont sokszor elég nagy állhatatosságot igényel mind a betegtől, mind orvosától. 
  2. A végbél záróizmainak rossz működése, helytelen összjátéka. Ezt talán legjobban a nagyvárosi közlekedési lámpák összehangolásával tudnám érzékeltetni. Ha zöldhullám van, azaz mindig akkor kapunk zöldet a következő lámpánál, amikor éppen odaérünk, nagyon gördülékennyé tudja tenni a haladást. A dolog koránt sem egyszerű, figyelembe kell venni az áthaladó forgalom nagyságát, sebességét, stb.Ha viszont a soron következő lámpák összehangoltsága megbomlik, a forgalom megzavarodik, kaotikussá válik. Minden lámpa éppen pirosra vált, mire odaérünk, csak keveseket enged át egyszerre, stb. úgy érezzük, sosem jutunk ki belőle. Pont ez történik a záróizmokkal is, melyekből befelé haladva (a bőrtől is, a béltől is) több réteg veszi körbe egymást. Ha a záróizmok egymáshoz viszonyított harmónikus viselkedése (megfeszülésük, ellazulásuk) megbomlik, az csomó panasz alapja lehet.

    Leggyakrabban szorongás, szorulás, hasmenés, felfázás, nehéz szülés, gyulladás, végbéltáji fájdalom hozza elő. és kérem, ez itt a csapda. Előhozhatja, fokozhatja aranyér kezelése is, mivel valamennyi kellemetlenséggel ez is jár, főleg akkor, ha több aranyér kezelése zajlott egyszerre.

    Csapda azért, mert ha van egy akár enyhének mondható panaszunk, és elmegyünk egy orvoshoz, aki az aranyereket látva (már a vizsgálat is fájdalmas ilyenkor) eltünteti azokat, és bumm, akkor jön csak a fekete leves, az igazi fájdalom.

    A dolog azért nem ennyire veszélyes. Az aranyeresség sokszor előhozza, fokozza az alapbetegség okozta panaszokat, néha a gyógyulást is hátráltartja, tehát az aranyerek eltüntetése sokszor előre viszi a gyógyulás folyamatát. De sajnos nem mindig, és ilyenkor a rossz gyógymódhoz való ragaszkodás sem javít sokat a helyzeten.

„Ok, rendben, de mit tehetek én, a beteg?” A kérdés jogos, ez a maszlag mit sem ér, ha nincs gyakorlati haszna.

Ha bőrbetegség vagy gyulladás okozza panaszát, a szakember lehet, hogy hosszas, rendszeres vizsgálódás után, de az adott betegségre célzottan kikúrálja az embert. De egy a lényeg: fel kell keresnie egy szakembert! A belekre, bélgyulladásra a gasztroenterológus, a külső bőrre a bőrgyógyász, a kettő között a proktológus a megoldás nyitja.

Az nem elegendő, ha a háziorvos legyint egyet – ír egy szteroidos aranyér krémet (átlag az esetek felében), esetleg kúpot, talán ujjal meg is vizsgálja-, hogy másra nincs szükség. Aztán a beteg három, öt, tíz, száz év múlva megunja a rendszeres, folyamatos kezelést, és önszorgalomból szakemberhez fordul, majd jön a csalódás. Mert eddig feleslegesen és károsan kezelte magát, a bőr a szteroidos krém hosszas használatától véglegesen elsorvadt, most már tényleg kezelheti élete végéig, akkor is, mikor az eredeti kórság már rég a múlté lesz. Az eddig eldugottan nevelgetett daganat rémével sem szeretnék senkit sem ijesztgetni.

Tehát: keressen fel szakembert, mielőtt nekiáll a hosszas, akár élete végéig tartó kúraszezonnak! Ha nem az orvossal kezdi, jelöljön ki a kezelés kezdetén egy pontot, egy időtartamot, ami után nem folytatja az otthoni kuruzslást, mondván, hogy “holnap már biztosan jobb lesz”, hanem szakembert keres fel.

A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a széklet végre véres lett, kutat fel rémületében szakorvost a kedves beteg. Azért mondom, hogy végre, mert így legalább véget vethet az orvos a felesleges tortúrának.

Rövid távon persze nagyobb ráfordítást igényel mind időben, mind panaszban, akár anyagilag, de már középtávon is „mélyen” veri a „minden reggel ezt-azt eszem, iszom, hogy megjöjjön az inger, majd fél óra szenvedés, utána mosdás ezzel-azzal, krém, kúp, majd rettegés, hogy a munkahelyen ne kelljen elmennem, mert ott nem tudok lemosakodni, lekezelni magam, majd este ilyen-olyan hashajtó, hogy másnap reggel ne szenvedjek annyira” procedúra előbb említett ráfordításait, nem beszélve a betegség okozta rabságról, a szabad, élhetőbb élet hiányáról.

Igen kérem, mert nem ott kezdődik a szabadság, hogy a világ tetejéről is tudunk bugyuta csengőhangot fogadni „ingyen” hitelért vett mobilunkra, hanem például ott, hogy nem kell rettegni esetleges „balesettől” távol az otthontól (pl. munkaelyen, buszon), ahol nincs bidé, zuhany, krém, kúp, törlőkendő, stb. én ezt látom nap mint nap. Nem ragozom tovább.

A második esetről már egy kicsit cikibb írni (nekem is). Azért mondom ezt, mert pár éve még „szimpla” sebészként sajna nem is konyítottam ahhoz, amiről most írok (ez nem szégyen, ez tény). Egyrészt, mert a kellő irányultság vagy motiváltság hiányzott a tanuláshoz, másrészt sajnos ehhez pár ezer embert igen figyelmesen meg kell vizsgálni, akár többször is a betegség folyamatában ahhoz, hogy bármi fogalma is legyen az orvosnak a végbél kóros működéséről.

Sok, mondom sok olyan fajta betegség van a végbél területén, ami megoldásához egy ügyes sebész áldás, de van, amikor csak a jószándékú „van valami nem oda való, ha azt lecsippentjük, megszűnik az akármilyen panasza” hozzzáállás nem elég, nem megfelelő. Valami nem olyan, mint kéne a műtétet követően („a fene se’ érti ezt”), aztán futunk a „pénzünk után”, jön az újabb, talán sikeres műtét. Persze vannak szövődmények, ezek sajnos minden esetben előfordulhatnak, de ezek nagysága általában arányos a beavatkozás nagyságával.

Általában a sebészeti rendelések felszereltsége sem kielégítő, kezdve az alapvető erős helyi megvilágítás hiányától akár a szemérmet tipró ki-be mászkálásig (tisztelet a kivételnek, annak idején az SzTK-ban nekem is csak részben sikerült kiiktatnom ezeket, akár saját pénzen is), ezek nélkül hiába okos az ember. A proktológia elérhetősége mind térben, mind időben botrányos hazánkban (gondolom, pont úgy, mint máshol), ezen segíteni érdemben nem tudunk, ez igaz.

De mégis, próbáljon mindenki olyan orvost találni, aki járatos nem csak az aranyérműtétekben, hanem képes a végbélbetegségek nagy részét műtét nélkül is meggyógyítani, és nem csak a „megnyúljuk, aztán mehet a műtőbe” típusú beidegzés működteti. Hosszú távon ez mind a beteg, mind az orvos érdeke, úgy gondolom. Sokszor szívfájdító a mindenféle specializálódás, és tapasztalom, hogy lehet valamit hosszú ideig is rosszul csinálni, de mindenki ahhoz forduljon (szerintem), aki az adott probléma és a szövődmények megoldásában leginkább járatos.

Az általános „csoda” orvost abban az értemben már túlhaladta az idő, hogy fogat húzni, szülést levezetni, tályogot megnyitni, vérnyomást és -cukrot legjobban beállítani stb. egy személyben nem lehet. Ha valaki egy dologban jó, csinálja azt, a többit pedig hagyja az abban jókra. Száz(ezer) szónak is egy a vége, végbélbetegség esetén forduljunk végbélbetegségekben otthon levő orvoshoz, proktológushoz.

Lehet, hogy nem aranyér okozza a panaszait? – Nos igen, lehet. Hogy aranyere van-e, vagy nincs, lehet mellékes, ezért panaszait kiváltó betegsége gyógymódját, gyógyulását bízza szakember, proktógus személyére.

Kívánok szép napot, jó egészséget
és eredményes böngészést!

üdvözlettel,

dr. Bánfalvi Péter
proktológus, sebész adjunktus
“A gyógyító gondoskodás™”

U.i.: Amennyiben szeretne diszkrét, megnyugtató körülmények között a fenti elvek szerint gyógyulni, várom proktológiai magánrendelésemen Székesfehérváron és Budapesten>>