Az Aranyér Blogon lévő Eszményi proktológia című és más cikkem megjegyzései között, a Házipatika.com az Év Magánrendelése díj elnyerésével kaptam rólam szóló véleményeket.
Remek orvos, remek ember. Ha tudom, mi vár rám a rendelőben, nem vártam volna évekig a segítségért. A beavatkozás tökéletes eredménnyel zárult, kisebb kellemetlenségekkel, mint amire számítottam. Köszönöm itt is a DOKTOR ÚRNAK!
Tóth Ferenc
Nagyon szepen koszonom, a sok jo tanacsot minden elismeresem az one.
Bak Istvan Marosvasarhely
Azt hittem, nem Magyarországon vagyok. Szinte hihetetlen az az odafigyelés, tájékoztatás, empátia, és főleg szaktudás, amit a rendelésen kaptam. Nagyon sok ilyen orvosra lenne szükség a magyar egészségügyben!!!!!!!!!” Ágnes “Az orvos munkáját kiválónak ítélem. A sok segédanyag amit a betegséggel kapcsolatban kaptam egyedülálló.Semmi bizonytalanság ,minden segítséget,és ismeretet megkaptam a betegéggel kapcsolatban.Az eredmény rendkívüli mert a javulás 2 héten belül mutatkozott,s az utasításokat betartva azóta is rendben vagyok. Köszönet érte.Gratulálok. Sok ilyen rendelőt.
Kiss Mátyásné
Igaz hogy csak egyszer voltam a doktorúrnál de maximálisan elégedett voltam.
Mellis Tibor
KÖSZÖNÖM A SEGITSÉGET4 szivesen láttnám DR BÁNFALVI URAT AZ EGÉSZSÉGCENTRUMUNKBA!
BARANYAINÉ SZALAI MÁRTA
Köszönöm a szakszerű és közvetlen hangú tájékoztatást. Sokat segített!
Eördögh Ágnes
Tisztelt Dr. Bánfalvi Péter /proktológus/. Igen értékes anyagot kaptam Öntől. Sikerült a tüneteket kezelni, az Ön ajánlásával: Hálásan köszönöm! Üdvözlettel: Elischerné Matocsi Katalin.
Elischerné Matocsi Katalin
Maximális pont megjár,udvarias,segitőkész! Nem minden egészségügyi helyről,dolgozoról lehet jót , szépet írni. Doktor úr és csapata,minden elismerést megérdemel!!!!!!!!!!!!!!
Kiss Gézáné
Manapság oly divatos szlogen az ügyfélélményre való törekvés. Soha sem gondoltam volna, hogy igazi ügyfélélményre egy proktológus rendelőjében lelek. Az a megnyugtató, segítő, baráti légkör, odafigyelés és gondoskodás, sokkat könnyített az állapotomon. Köszönöm!
Vass Andrea
A felvilágosítástól kezdve a vizsgálatig minden tökéletesen precíz és megbízható.
Máté Tóth Katalin
Minden 5-ös . Maximálisan meg vagyok mindennel elégedve !
Tar-Lukács Béláné
Előzékenység,szaktudás,kedvesség,jellemzi a tevékenységüket.
Tóth Lajos
Profi.Maximális orvos-beteg kapcsolat.Lelkiismeretes kollegális.Folyamatosan képzi magát.Ami ritka kivétel tovább adja tudását betegeinek,érthetően nem orvosi nyelven.Elegáns ,jól felszerelt rendelő.Kedves személyzet.Nincs várakozás.Bátran ajánlom ismerőseimnek ill.kollégáknak is.
Dr.Herzsenák Aranka
Elégedett voltam mindennel a kezelésem során. Köszönöm!
Gede Beatrix
Követendő például szolgáló !
Kalmár Ferenc
Empatikus és nagyszerű szakorvos.
Bartos Erzsébet
Mindig ugyanazt a szinvonalat tapasztaltam
Balázs Lászlóné
Amit a beteg elvárhat, mindent megkaphat, Nyugat-Európai színvonalú rendelő, mint az *****-os hotelek.
Molnár Tibor
Maximálisan meg voltam elégedve a doktor úrral és összességében az ellátással.
Pék Lajosné
Többször is jártam a rendelőben, mindig ugyanazt a figyelmességet kaptam! Köszönet!
Gergely Jánosné
Empátia felső fokon, kiváló szakmaiság, tisztelet az ember iránt. Részemről a köszönet!
Klára
Mindennel nagyon elégedett vagyok !
Hermesz Gábor
nagyon jó!!!!! csillagos ötös rendelőnek!!!!
tóbiás lászló
nagyon meg voltam elégedve
gallai katalin
Minden kivalo, nagyszeru,megnyuktato,hatasos.
Dobos Erzsebet
Félelmem a vizsgálattól meg szűnt ahogyan fogadtak és erről az ott várakozó betegek is biztosítottak,a doktor úr finom humora volt ami miatt a választásom ide esett,jól döntöttem, a vizsgálat óta majdnem panaszmentes vagyok. Köszönettel Kerekes Gabi és köszönet a hírlevelekért is ami rá irányít az oda figyelésre.
Kerekes Gabi
Nagyon kellemes környezet, profizmus! Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Hidasi Attila
Tisztelt Doktor Úr !! Ha valaki az Ön rendelőjéről rosszat mond , hát én azt megvereeeem .Ilyen korrekt fogadtatásban és ellátásban mint Önöknél még nemvolt részem, Előzékenységük, kedvességük,korrekt hozzáálásuk szinte egy kicsit nyomasztó hiszen a páciensek nem szokták meg az ilyen kedves fogadtatást és ellátást. Önök által változott meg a véleményem az orvosokról, hogy van akinél nemcsak a pénz számít hanem FŐLEG a páciens.( többségüknél ez fordítva van !! ) Ilyen ellátásért a távolság nem számít. Üdvözlöm Önöket Topolyáról- Vajdaságból ( nem Románia) D. János
Dudás János
Korrekt tájékoztatás, szakszerű ellátó hely!
Sajó Péter
kivalo tajekoztatas es ellatas
kovacs agi
Alaposság,tisztaság,tisztelet.
Nyilas Anna
Teljesen elégedett vagyok. Bárcsak minden egészségügyi intézményben ilyen gondos és alapos lenne az ellátás!
Méder Mihály
A nővérem járt nála és nagyon meg volt elégedve,és hamar meg is gyógyult.
Szinável Brigitta
Messzemenően alapos ismeretekkel látott el a Doktor Úr! Csak ajánlani tudom!
Kovácsné Manyika
szamomra tokeletes
feketics magdolna
Korrekt, precíz,kerek perec megmondja a valóságot , csak ajánlani tudom mind a rendelőt , mind Dr Bánfalvi Pétert mindenkinek aki az ő segítségére szorul.
Asztalos Attila
Maximális ellátás, udvariasság. “köznyelven ismertetése a betegségnek!!!”
Ökrös István
Gyors, alapos, tapintatos, vizsgálat során türelmes. Ajánlom mindenkinek.
Adler Imréné
Nagyon diszkrét, szimpatikus hely. A Doktor úr tapintatos, barátságos.
Turcsán Attila
Nagyon türelmes,tapintatos a doktor úr,és az asszisztense is. Ajánlom mindenkinek a rendelőt.
Kuzma Hajnalka
Csak ajánlani tudom !
Ottenreiter Ferenc
Meg vagyok elegedve az orvosi ellatassal,az ellato szemelyzettel es nem utolso sorban a rendelo tisztasagaval!
Kovacsne Szabo Katalin
Maximálisra értékelem! Vége a szenvedésnek ,lassan már 2éve amit a doktor úrnak köszönhetek! Köszönöm!
Múzs Anikó
Az az orvos, aki ennyit törődik a pácienseivel, aki olyan figyelmes, tapintatos, együtt érző, és a gyógyításban is ilyen eredményes, mint a Doktor Úr, az megérdemli a maximális pontszámot!
Erika
Soha nem voltam még ilyen vizsgálaton és nagyon féltem tőle. De még kellemetlen sem volt. A Doktor úr nagyon tapintatos és hozzá értő orvos. Mindennel meg voltam elégedve!
Kálmán Józsefné
Hamar meggyógyultam. Nagyon elégedett voltam
Bozsó jánosné
Mindig a betegeket helyezik előtérbe,emberséges,segítőkész csapat az övék!
Kiss Gézáné
Csak a legjobbnak maximálisan jónak tudom értékelni.
Pogány Gyuláné
Rövid várakozási idő, kedves, disztkrét személyzet, alapos, nagytudású, kedves doktor, kellemes környezet. Részemről egy látogatás után tökéletes gyógyulás! Köszönöm, és további jó munkát Doktor Úr, és csapata!
Niesner Ágnes
Nagyon szuper minden!
Kalo jozsefne
kedves ember klinika légköre megnyugtató,a doktor úr közvetlen
ági
Nagy szakmai felkészültség, diszkréció, korrekt betegellátás, életmódbeli tanácsok.
Dervaderics Veronika
Kivételes, tökéletes, példa értékű!
F. Márta
Kedves tapintatos,senki ne gondolkodjon egy percet se ,ha menni kell menjen bátran.
Teuschler Jánosné
Tökéletes,alapos,segítőkész
Domonkos Edit
Nehezen vettem rá magam a vizsgálatra,féltem. Utólag tudom, nincs amiért. Nagyon tapintatos, szakmailag hozzáértő orvos.
Marcsi
A doktor úr és rendelője mindenben a maximálisat nyújtja páciensei számára.
Farkas Szilvia
Mindenben maximálisan elégedett voltam.
Kissné Éva
A rendelo hangulata nagyon megnyugatato, semmi korhaz hangulat. A doktor ur tapasztalt szakember, akiben megbizom. Tobb eve tarto problemaim mara tunet mentesek.
Hans Meier
Tobbszor voltam Banfalvi doctor Ur rendelojeben, minden alkalommal meg voltam elegedve a szolgaltatasokkal. Csak ajanlani tudom.
Bakti Szabolcs
Minden igényt kielégitő, tökéletes!
Bereczkiné Csesznok Éva
Már a belépés pillanatában megnyugtató érzés keríti hatalmába a látogatót, amelyhez az asszisztensek kedvessége is hozzájárul. A doktor úr szakmai hozzáértése és a betegekhez való maximális empatikus készsége követendő és példaértékű!
Miklós Krisztián
Nagyon örülök,hogy az interneten rátaláltam a Doktor Úrra. Eddig csak szenvedtem a problémámmal, de a kezelése után már kb egy éve panaszmentes vagyok.Nagyon meg vagyok elégedve! A rendelő és az ellátás Nálam 5+*.
Pintér Zsuzsa
Kiváló a rendelés és hasznos, mindenkinek ajánlom.
Őzse Pál
Mindennel meg voltam elégedve.Kedves segítség nyújtásban tanács adásban .Köszönöm”
Bedő Magdolna
Nagyon elégedett voltam mindennel,úgy a Doktor Úr felkészültségével,kommunikációjával,mind a rendelővel és végül de nem utolsó sorban az asszisztens segítőkészségével,kedvességével.Empatikus viselkedésük oldja a betegek szorongását,ezt tényleg így kell csinálni Mindezek mellett a honlapjuk is jelesre vizsgázott nálam,mindent érthetően,alaposan elmagyaráz,látszik,hogy a Doktor Úrnak valóban szívügye a szakmája.
Vlasits Mónika
NAGYON KEDVESEK VOLTAK MINT AZ ORVOS MINT AZ ASZISZTENS. A VIZSGÁLAT KICSIT KELLEMETLEN DE CSAK AZÉRT MERT AZ EMBER NAGYON ZAVARBA VAN ILYENKOR ,TALÁN EZÉRT IS HALOGATJA A NAGY TÖBBSÉGÜNK, EZT A VIZSGÁLATOT !!!MÉLYREHATÓAN ELMAGYARÁZTA A DR.ÚR MI MITŐL ALAKUL KI MIT LEHET ILLETVE KELL TENNI ELLENE ,HOGY JAVULJON A KELLEMETLEN PROBLÉMA . EZÚTON IS KÖSZÖNÖM !!AZ ELLÁTÁS SZUPER A MAGÁNRENDELÉSEK KÖZÖTT IS KIMAGASLÓ !! 🙂
VALASEK ZOLTÁNNÉ
A tanácsai “aranyat” értek.Köszönöm!!
Farkas Balázsné
Részemről a rendelő és az ellátás a legjooak között van.
Járai lajos
Makszimálisan meg voltam elégedve,mind az interneten elérhető tájékoztatóval,mint az ambuláns gyógyító kezeléssorozattal.
Filó Csaba
Nagyon hasznos tanácsokat kaptam. Nagyon köszönöm.
Koncz Károly
Nagyon elégedett vagyok.
Július Bordáč
Nagyon rendes segitőkész mindenkinek ajánlani tudom
Kovács Mária
Kivaló a komunikációja, hasznos tanácsokat kaptam.
Fehér Ágnes
Hasznos tanácsokat kaptam,komunikációja kiváló.
Komáromi Sándor
Nagyon hasznos tanácsokat kaptam!!! Nagyon jó orvos!!!
Frey Györgyné
Én két – három évvel ez előtt voltam a budapesti központba, ami kulturált és megnyugtató. /Nekem nagyon fontos, mert ami beteg részem volt számomra kényes terület/ Teljesen elszállt a szorongásom, amikor felmentem az emeletre és kedves munkatárs fogadott. Én azóta minden ismerősömnek ajánlom. Köszönöm Dr.Bánfalvi Péternek és kedves csapatának a segítséget. Tisztelettel: Hőller Zsuzsa
Hőller Zsuzsanna
Nemetorszagbol jarok a Doktor Urhoz,nem Sürün,mert olyan hatekonyan es gyorsan tudott segiteni! Megnyugtato,körültekintö felvilagitassal gazdagitotta az eletemet,s rendszeresen ellat Jotanacsaival a hirlevelen online keresztül… Egy igazi jo orvos,aki az orvosi eskütetelt öszinten fogadta es tartja be! Ritka az ilyen jo orvos…. Forduljon mindenki bizalommal hozza! Üdvözlettel,KS
Sanderling Krisztina
Magas szintű szakmai felkészültség, segíteni akarás, szakmai és emberi alázat jellemzi az orvosi ellátást. Köszönöm!
Bojté Attila
Nagyon alapos magyarázatokat kaptam bizonyos betegségekre.
Tóthné Kovács Krisztina
Ngyon hasznos tanacsokat kaptam a dr urtol es sikerultek kezelesek amiket tanacsolt nekem szemelyreszabottan! KÓSZÖNÖM!!!!!
Fehér András
KITARTÓ!!!! Nagyon tapasztalt…érti a dolgát….hasznos tanácsokat ad…..és felelőségteljesen ,udvariasan hívja fel a figyelmet erre a nagyon kényes és nagyon fontos dologra hogy” Az vagy amit eszel!” és az ezzel való problémák súlyos következményeire.A MI ÉRDEKÜNKBEN dolgozik. Köszönjük.
oszter edit
A hírlevelekben kapott információk, tanácsok nagyon hasznosak. A doktor úr törődése, figyelmessége a páciensek felé rendkívüli.
Félegyházi Józsefné
Professzionális emberi és szakmai hozzáállást tapasztaltam.Egy alkalom elég volt a problémám megoldásához. Példaértékű.Köszönöm.
Polgár István
Mindennel meg vagyok elégedve! Nagyon hasznos tanácsokat kapok. Bizalommal fordulok a rendelőben dolgozókhoz.
Bell Barbara
A hírleveleken keresztül nagyon sok mindent megtanultam, a tanácsai segített az életminőségem javulásában.
Barna Ferencné
Maximálisan elégedett vagyok. Csak jőt tudok mondani. Bárcsak minden egészségügyi intézmény ilyen lenne!
Méder mihály
Hasonló mértékű szakmai tudást, a segítségre szoruló emberek tiszteletét és az irányukban megnyilvánuló empátiát kevés orvosnál tapasztaltam, de rendkívül nagyra becsülöm!
Klára
Kitűnő!Mindenkinek ajánlom.
Sárváry József
Közel 1 éven keresztül,minden hónapba 1.-szer jártam a Doktor úrhoz. Rendkívül szimpatikus,alapos,kedves embert ismertem meg benne. Örülök, hogy sikerült minden problémámat megoldani. Azóta is tünetmentesen telnek napjaim. Kell ennél több? Csak ajánlani tudom mind a Doktor urat,mind a rendelőt.
Slezák Imre
Maximálisan megvagyok elégedve az ellátással, a fogadtatással, egyszóval mindennel
KOVÁCS FERENC
Minden super bár az állami eü .rendszer is ilyen lenne!!!
Kiss Orsolya
Bárcsak mindenhol ilyen hozzáállást kaphatnék, tudásban, hozzáállásban, mindenben!
Váradi Gáborné
Megkaptam a legnagyobb segítséget, megértettem a betegségem lényegét.
Szákely Anikó
Igazi hivatástudattal dolgoznak.
Oroszné Garami Zsuzsa
Az orvos és a személyzet munkájával, a rendelő felszereltségével maximálisan elégedett voltam, segítettek a műtét nélküli gyógyulásban. Ismerősömnek is nyugodt szívvel ajánlottam.
Dervaderics Veronika
Onzetlen segitokeszseg
Kendik zsuzsa
Emberségből, gyógyításból, kitűnő!! Csak a legjobbakat mondhatom el róla,mindenkinek ajánlom,nyugodtan forduljanak hozzá .
Gáspár Istvánné
Dr. Bánfalvi Péter Doktor úr az egyik legempatikusabb orvos, akivel valaha találkoztam. Tisztában van a hozzá forduló páciensek félelmeivel, elképzeléseivel, tudja azokat kezelni. A kezelések során nyugodt bizalomteljes környezetet tud teremteni, igy az egyáltalán nem kellemes beavatkozások által keltett streszt képes a páciens kezeni és a minimális szinten tartani. Mindenkinek ajánlom, hogy proktológiai problémáival hozzá forduljon. Köszönettel Mészáros Imre
Mészáros Imre
Értékelésem a legmagasabb, kiválló!
Pintér Péter
Csak a legjobbakat mondhatom róla.
Cseraljai Józsefné
Tanácsai világosak, hasznosak problémát megoldották.
Dr. Estók Bertalan
Csak pozitívumokat tudunk felsorolni! Kíválónak ítéljük minden szempontból (5*)és már ajánlottuk barátainknak is.
Szigetfűné Szilvia
Mind az orvosi tevékenységgel, mind az ellátó személyzet munkájával maximálisan elégedett vagyok.
Maros Jánosné
Kíválónak ítélem, minden szempontból, legfőképp Dr. Bálfalvi Pétert ítélve, mint orvos, mint Ember!
Dr. Gundyné Erdei Etelka
Tökéletesen elégedett vagyok a Dr. úr kezelésével, több éve tartó problémától szabadított meg– Köszönet.
Lázár Antal
Kiváló minden vonalon!
Mravikné Brátán Gyöngyi
Alapos tájékoztatás, udvarias és barátságos hangnem, ajánlani fogom isme erőseimnek.
Rétfalviné Szomor hajnal
Soha életemben nem találkotam ilyen emberséges,empatikus és hatalmas szaktudással rendelkező emberrel.Ő volt az egyetlen,aki komolyan vette a prblémámat és ő volt,aki segíteni tudott rajtam.Sok embernek ajánlottam és fogom továbbra is.
Aranyosné Gyüre Andrea
Minden téren csak felsőfokon lehet említeni: a lehető legmagasabb szakmai felkészültség, a kiváló orvos-beteg viszony (ráadásul egy olyan szakterületen, ami az átlagbeteg esetében “kényes” területnek számít), a nyugodt környezet és vizsgálati körülmények, a páciensek teljes körű tájékoztatása. Ráadásul tudását, segítő tanácsait nem csak a rendelésén megjelenő betegei számára adja át önzetlenül, hanem bárki számára elérhetővé teszi. Ez példaértékű.
Papp Ferenc
Nagyon elégedett az ellátás körülményeivel, minőségéve. Mindenkinek ajánlani tudom.
Kardosné Vitárius Anikó
Mindennel nagyon elégedettek voltunk, volt egy kis várakozási idő, de bőven tűréshatáron belül.Jó lenne, ha minden magánrendelésen így foglalkoznának a betegekkel – az államiról nem is beszélve. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk.
Dévényi Mária
Nagyon pozitív tapasztalatom volt a rendeléssel kapcsolatban. Az volt az érzésem mintha nem is egy rendelőben lennék. Ugyan volt bennem félelem-kiben ne lenne-de mihelyt beléptem a rendelőbe látva doktor úr megnyerő kommunikációját teljesen elmúlt. Csak javasolni tudom ezt a rendelőt másnak is. További jó munkát kívánok!
Sléber Tibor
Kíváló szaktudás, kíváló emberi empatikus hozzáállás, már a megjelenése nyugalmat áraszt, kíváló a személyzet. További munkájához, nagyon jó egészséget, sok sikert kívánok!
Váradi Gáborné 1149 Bp. Angol u.
Nagyon megvagyok elégedve.
Györi Dezső
Betegbarát, közvetlen, körülekintő orvos – beteg kapcsolat az első pillanattól. jól szervezett egynapos sebészet, kiváló, figyelmes személyzettel, majd folymatos figyelemmel kísérése a beteg gógyulásának, jellemzi a DR. Úr – beteg kapcsolatot. Bárki sorstársnak felelősséggel tudom ajánlani! Öreglaki István
Öreglaki István
A doktor úr mentalitása, emberséges hozzáállása,dicséretes!Ha már az ember beteg kivánom,hogy ilyen kezébe kerüljön!
Csaba
Csatlakozom az előttem szólókhoz, bár már régebben voltam a doktor Úr rendelőjében, viszont hála Neki, azóta sem kellett mennem. Ha mégis kéne menni, akkor is csak hozzá mennék!
István
Emberségből, gyógyításból, együttérzésből kitűnő!!!
Paulovits Lászlóné
Egy ilyen “kényes terület”-tel kapcsolatos gyógyítás többet kíván az átlagosnál, é s ezt maximálisan túlteljesiti Dr.Bánfalvi Péter proktológus.
Kárpátiné Zsuzsa
Nem tudok mást adni csak a maximumot,mert valóban így éreztem amikor a rendelőben jártam .Több embernek ajánlottam már és mindenkit arra biztatok,hogy bátran keressék fel a doktor urat.
Fél Istvánné
örömömre szolgált hogy megtaláltam , Dr.Bánfalvi Péter magánrendelőjét, nem akarom elkiabálni , de betegségemből teljesen kigyógyított, egészséges vagyok!!! Ami meglepett az az első látogatáskor (de természetesen később is így volt) a közvetlenség,a közérthető felvilágosítás, betegség elmagyarázása. Persze ez magával hozta azt is hogy bizalommal mert kérdezni az ember!! Több betegnek adtam meg a rendelő címét , mindenkinek ez volt a véleménye!!!
Ökrös István
Nagyon hasznos információkat kaptam a doktor úrtól.Sok ismerősömnek is ajánlottam a doktor urat határon innen és túl.Köszönöm.
Hideg Irén
Maximálisan elégedett voltam és azóta is jól vagyok,a belőle áradó nyugalom és emberség fél gyógyulás,én ilyen orvosra vágyom ha bajom van. Köszönöm
Hivessy Györgyné
maximálisan kiváló
Joó László
A doktor úr nagyon sok olyan információval ellátott, ami segített betegségem kezelésében. Türelmes és kedves, amire nagy szükség van a vizsgálat során. Ha újabb vizsgálatra szánom el magamat, akkor csakis a doktor úrhoz megyek. Magánrendelésekhez mérten nagyon korrekt a kontroll vizsgálat ára is. Köszönöm szépen a munkáját!
Éva
Már több mint 3 éve kezelt a Dr úr nagyon megvoltam mindennel elégedve, azóta nagyon jól vagyok.További sok sikert kívánok a munkájukhoz.
Bückert Rolandné
A magánrendelők minden igényét magánhordozza.
Váczi Attiláné
Szakszerű, minden rendben, csak ajánlani tudom mindenkinek!
Köbli Péter
Szakszerű, korrekt, közvetlen. Kellő információ, kell ennél több?
Rózsa László
Minden a legnagyobb rendben volt!
Reiser János
Egy kivalo ember, aki eddig a legalaposabban foglalkozott ezzel a terulettel! Gratula!
Csatlos Adel
Az egész országba ilyen alapos, kedves, emberséges orvos kellene. Már a rendelőbe lépéskor nyugalmat és bizalmat áraszt a beteg felé. Csak gratulálni tudok!
Paulovits Lászlóné
Nagyon kedves, emberbaráti az ellátás, mindenre kiterjedően, alapos. További sok sikert kívánok a munkájukhoz!
Ágnes Gál
Csak felső fokon tudok beszélni az egészről úgy ahogy van!Ezúttal is kívánok Önöknek továbbiakban jó egészséget,sikeres gyógyító munkát!
Fekete Sára
Teljes mértékben megfelelt az elvárásaimnak!! Korrekt volt a személyzet és az adjuntus úr is, több betegnek ajánlottam akik szintén maximálisan meg voltak elégedve
Ökrös István
Nagyon korrekt volt a személyzet is és a doktor úr is. Örülök, hogy hozzá jutottam el orvosi vizsgálatra és kezelésre. Mindenkinek csak ajánlani szeretném. További sok sikert és kitartást kívánok a munkájához! Üdv. Turcsányné Hrubos Tünde
Turcsányné Hrubos Tünde
Kedves udvarias ,minden tekintetben beteg centrikus orvost ismertek meg benne az általam protezsált ismerőseim.
Frey Erika
Profi minden, és mindenki, de azért még félek.
Julianna
Sokáig szenvedtem az aranyér okozta problémáktól. Sok orvosnál megfordultam, végleges megoldást egyik helyen sem kaptam. Bánfalvi doktor Úr volt az, aki megszüntette egyetlen kezeléssel a problémámat. Ezúton is köszönöm. A rendelő és az ellátás kifogástalan, a személyzet nagyon udvarias.
Vida János
Több mint 1 éve jártam a Doktor Úrnál (megjegyzem nagyon nehezen szántam rá magam), de már a rendelőbe lépéskor megnyugodtam olyan kedves fogadtatásban részesültem. Ezek után már a vizsgálattól sem féltem annyira pedig komoly fájdalmaim voltak, de a Doktor úr végig beszélt hozzám, elmondta hogy mi fog történni és hát nagyon türelmes volt. Összességében nagyon meg voltam elégedve mindennel és tulajdonképpen nem értem, hogy az állami kórházakban miért nem nézik embernek a beteget. További sok sikert és gyógyítást kívánok!
Paulovits Lászlóné
Kiváló, minden elismerésem Dr. Úrnak és munkatársainak .
Kaszala Vera
Mindennel elégedett voltam.
G Márta
Köszönöm, megvoltam elégedve az ellátással,és a körülményekkel!
Gede Beatrix
Csak ajánlani tudom mindenkinek!Köszönettel:F.Ágnes
F.Ágnes
elégedett voltam idáig mindennel.
Gabriella
4 éve jártam Székesfehérváron a doktorúr magánrendelésén.Nagy félelemmel készültem a vizsgálatra, azóta is eszembe jut, a mosolygós arca és elmúlt a félelmem.A rendelő tiszta, higénikus volt.A vizsgálat fájdalom mentes és diszkrét állapotban történt.1 hét múlva a nőgyógyászati műtét megtörtént, a doktorúr javaslatára, azóta rendbe jöttem. Betartom a hasznos tanácsait, amit szóban és írásban kaptam. Nagyon köszönöm a biztatást, félelemmel mentem be az ajtón, mosolyogva távoztam. Mindenkinek tudom ajánlani, ha ilyen jellegű problémája van, Székesfehérváron bátran keresse fel, Dr Bánfalvi Péter magánrendelőjét.
Zacsovics Istvánné
Budapesten jártam kezelésen. Az orvosi szaktudás mellett az empátia volt számomra a másik legszembetűnőbb különbség más helyekkel szemben.Nem éreztem a beteg-orvos közötti szakadékot.
Szita Sándorné
A rendelő barátságossága és a doktor úr elkötelezettsége és tisztelete a betegek iránt illetve a humora, amivel szinte azonnal bizalmat termet, követendő példa. Egyike azon kevés orvosoknak, ahova nem “behúzott fenékkel” megyek! ”
Kovács Edit
A Doktor Úr megnyugtató személye, szaktudása, számomra az elsődleges szempont !
Gamauf Jánosné
Maximális szaktudás, igémyes rendelő,kedves személyzet. Tökéletes ellátás.
Bázel Zoltánné
Minden szempontból a legeslegjobb….
Élesné Vadon Mónika
A rendelő és környezete csúcs. De talán ettől is fontosabb a doktor hozzáállása a beteghez. Bár csak mindenhol ilyen orvosok lennének…
Hornyák Csaba
Nagyon elégedett vagyok az ellátással
Czibók Zoltán
Mindennel elégedett voltam, igy gondoltam megírom véleményemet, hogy ezzel is bátorítsam “sorstársaimat”. Már hónapok óta készültem a vizsgálatra, de aztán mindig meghátráltam. A doktor úr által leirtak aztán meghozták a bátorságot és nekivágtam. Egy FÁJDALOMMENTES vizsgálatot követően elmondta, mire figyeljek, mit tegyek, mivel szerencsére nincs nagyobb gond. Nagyon hasznos tanácsokkal szolgált. Mindezek alatt a doktor úr nagyon kedves, és megnyugtató volt, nem éreztem magam kinosan, kiszolgáltatottnak. Mindenkinek nyugodt szívvel javaslom, hogy félelem és gátlások nélkül forduljon doktor úrhoz, mert nagyon érti a dolgát. Üdvözlettel: S. E.
A székesfehérvári rendelőjében jártam tavaly decemberben. Teljes mértékben meg voltam elégedve a bejelentkezés a rendelőben Doktor úrral történt beszélgetés és vizsgálat korrektségével. A jövőbeni elképzeléseit támogatom, hiszen egy megijedt és félő beteg stresszelését muszáj oldani az elképzelése szerinti módszerekkel. Köszönöm a hírleveleit Doktor úrnak, hasznosak és tanulságosak. Az is egy szép gesztus Doktor úr részéről, hogy amikor kerestem telefonon-természetesen tudom, hogy nem tudja azonnal felvenni a telefont-visszahívott. Köszönöm még egyszer, sok sikert és jó egészséget kívánok továbbra is úgy a munkájában mint magánéletében is. Tisztelettel:T. I.
Figyelmesen elolvastam a tökéletes proktológiai rendelésről írt összefoglalását.Szerintem ideális, ehhez nem sokat lehet hozzátenni.Én már többször voltam a Bp-i rendelésén, s a körülményekkel ott is elégedett voltam.Félelem és feszültség nélkül megyek, mely nálam nagyon nagy szó.Nekem nagyon sokat segített a hírlevélben és a blogban leírt sok jó tanács.Külön értékelem a hangvételét, stílusát, közvetlenségét.Nagyban meghatározta az orvosválasztást.Köszönöm magam és betegtásaim nevében. Üdvözlettel: M. F.né
Csatlakozom a pozitív élményekkel távozókhoz…és most már gyógyultakhoz is:-))… G.
Életem során sajnos betegségeimből kifolyólag sok-sok ápolóval és orvossal volt személyes találkozásom, de az Ön rendelésén tapasztalt benyomásaim, valamint az ezeken az oldalakon leírtak is megerősítettek abban, hogy az Ön által felvázolt “eszményi proktológia” valóban azt a célt szolgálja, amit a beteg szinte el sem tud, vagy mer képzelni, hogy ilyen is létezik a gyógyulása érdekében! Hiszem és tudom, hogy áldozatos munkája követendő lesz mások számára is! tisztelettel: V. I.
Mielőtt Én felkerestem Önt a budapesti rendelőjében, eltelt 3-4 hónap panaszaim meglététől.Nagyon sokat olvastam Önről az internet segítségével. Nagyon sok proktológusról szereztem információt.De mindig az Ön blogjához kanyarodtam vissza.Az Önnel való első találkozás alkalmával számomra azonnal világossá vált,hogy Ön lesz az az Orvos akiben 100%ig megbízhatok. Az Ön megnyugtató megjelenése és mosolya azonnal nagy terhet vett le a vállamról. Pedig ha valaki, akkor Én nagyon be voltam rezelve. Utólag rájöttem, hogy kár volt. A vizsgálattól nagyon féltem, hát még az azt követő eredménytől és műtéttől pedig egyenesen a frász kerülgetett. Amit Önnek a kedves szavaival azonnal sikerült megnyugtatnia. Én egy nagyon félős, hisztis beteg vagyok, de csak tisztelettel tudok Önre gondolni. A műtétem alatt is nagyon megértő volt és türelmes. Sőt az azt követő hetekben többször is felhívtam Önt telefonon, mert sokszor bepánikoltam. De az Ön telefonja mindig csörgött és fel is vette. És mindig meg is tudott nyugtatni. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy Önt keresse fel, amennyiben végbél panaszai vannak. És tudom nem szokás itt árakról beszélni, de szerintem az is fontos dolog. Én azt gondolom,hogy ezen a téren is nagyon korrekt a Doktor Úr. Azt kívánom Önnek, hogy hosszú évekig tudjon ilyen jó szakember maradni és ilyen nyugodt, türelmes, megértő lenni a betegeivel. Tisztelettel: R. N.
A véleményem ,hogy aki fél ezektől a vizsgálatoktól(teszem hozzá én is igy voltam),nyugodtan keresse fel Önt.Remek kezekbe fog kerülni.Minden Tiszteletem a Doktor úré,és a betegek iránti elhivatotságáért.Semmi kellemetlen élményben nem volt részem,pedig pár vizsgálaton. Ajánlom a Doktor urat ,nyugodtan felkeresni. S. I.
Röviden, tömören összefoglalom a mai napi vizsgálat tapasztalatait. KÖSZÖNÖM a hozzáálását, szakértelmét, türelmét! Tisztelettel, V. L.
Az Önnel való kapcsolatom az első igazán pozitív élményem a magyar egészségüggyel való kapcsolatomban. 62 éves vagyok, és a feleségem 15 évig az állami egészségügyben dolgozott, így nem “ma született bárány”-ként mondhatom: Ön nem a betegségemmel, hanem velem kezdett el foglalkozni! Ezt – kérem – írja fel receptként az orvosképzés és az orvosi gyakorlat számára! Bizony fájt az erősen gyulladt végbelem vizsgálata, a műtét sem volt igazán kellemes élmény. De ezzel számoltam a korábbi tapasztalataim alapján. Amiért nagyon hálás vagyok, hogy Ön az Emberrel, a Páciensével foglalkozott. Ez egyedülálló élmény volt, amit csak fokozott az a tény, hogy Ön egy igazán kellemes ember. (Jó lenne a “kellem” szót ismét valódi tartalmához illően használni!) A megelőzésért végzett szórólapos és internetes tájékoztató tevékenysége minden elismerést megérdemel… Mély tisztelettel: P. M
2007-2023. © Basimed kft., minden jog fenntartva