Gyakran tapasztalom, hogy a rendelésemen megjelent páciensek túlzott elvárással érkeznek hozzám. No nem a kezelés eredményességét értem ez alatt, hanem azt a „szörnyűséget”, ami a vizsgálat alatt érni fogja őket. Ehhez persze hozzájárul a másokkal történtek ismerete (sokszor többedkézből), de sajnos van, amikor saját tapasztalatuk okozza a vizsgálattól való félelmet. Olykor fogalmuk sincs, mi fog történni, hiszen az ember leginkább az ismeretlentől fél. Ezért a felesleges, túlzó félelmet és az ismeretlen miatti szorongást próbálom eloszlatni a következő sorokkal.

Van néhány dolog, melyeket mindenképpen érdemes tudni, és amelyekkel érdemes tisztában lenni, mielőtt belép azon az ajtón, amelyen kívül szép csak a világ.

1) Fájni fog, szörnyű lesz. – LEHET!!!
A proktológia azon kevés szakterületek egyike, ahol nagyon számít a beteg lelki, „izgalmi” állapota. A megfelelő diagnózis felállításához a végbelet meg kell vizsgálni. Ez nem biztos, hogy első körben teljes átvizsgálást jelent, de az asztalnál ülve „csak beszélgetni” sajnos nem elég.

Ha az ember szorong, a végbele is szorong. A záróizom fokozottan szorít (néha a fájdalomig), ilyenkor érdemi vizsgálatot végezni nem lehet. Képzeljék csak el, a gyerek ül a fogorvosi székben, okos szülő felkészítette (injekció, fúrás, tömés, fájdalom részletes ismertetése). Az meg félelmében a száját összeszorítja, a fogorvos így azt se tudja megmondani, hány foga van a gyereknek.
Ha a végbél záróizomzata is így reagál, három lehetőség adódik. Végső esetben, ha a szorítás az orvos szerint jelen állapotban nem oldódik, a részletes végbélvizsgálat –bizonyos megkezdett kezelés után– egy későbbi időpontban történhet meg, amikor a beteg már képes a megfelelő lazításra.

A dolog gyors elintézése érdekében a vizsgálat akár ki is erőszakolható: az orvos tolja a műszert, a beteg ugrik, biztos recept a gyors, fájdalmas és eredménytelensége miatt teljesen felesleges vizsgálathoz, ami után a beteg gyorsan és véglegesen távozik a rendelőből. Innen az eposzi történetek. Szerintem a járandó út a harmadik: a kellő lazítás.
Ezt persze könnyű mondani („kérem, lazítson”), végrehajtani sokkal nehezebb. Ehhez nagyban hozzájárulhat a megfelelő, megnyugtató környezet, orvos-beteg kapcsolat, az orvos kellően finom mozdulatai, hozzáértése. (A részvétről és az alázatról nem is beszélve.)

Van olyan eset, amikor a beteg annyira tiltakozik a vizsgálat ellen, hogy akarattal (de öntudatlanul) összeszorítja a záróizmát. Ez a viselkedés a férfiak sajátja, nem tudatos, az ember velejéig annyira tiltakozik az elkövetkezők ellen, hogy később bizonyítékot szolgáltat ehhez a vizsgálat alatt. Ennek vannak előjelei, már a kikérdezéskor közli, hogy mennyire fog fájni neki a vizsgálat, hogy mennyire nem akarja az egészet (néha másképp is mondják). és utána mindezt be is bizonyítja. Szorít fogat, feneket, ágyat, amit ér, az orvos hangját sem hallva hörög, ha vizsgálják. A dolog megoldása annyi, hogy mielőtt bejelentkezik a vizsgálatra, beszélje meg önmagával őszintén(!!!), hogy a kellemetlenség a vizsgálattal jár, annak része, a vizsgálat neki szükséges és kell, ne bizonyítsa be, hogy „ő azt ugyan kibírni nem fogja”.

Legyünk már felnőttek! Mérlegeljen, melyik a fontosabb, a vizsgálat és a gyógyulás, vagy hogy mondhassa: fáj és inkább tovább szenved az aranyereivel. Ez az eset szerencsére ritka, a példát nem az eleve fájdalmas végbél vizsgálatára értem.
Azt kell mondjam, a vizsgálat ugyan kellemetlen, de lehet fájdalommentes. Ez –remélem– keveseknek újdonság. Az a titka a dolognak, hogy az ember kellő mértékben el tudja lazítani a záróizmát. így a vizsgálat nem fog fájni, de ha képtelen adott helyzetben a lazításra, az esetleges vizsgálatot bizony megszenvedi. De a várható fájdalom a vizsgálat kezdeti szakaszában kiderül, így az orvos a fájdalmas beavatkozást nem végzi el, mert úgy sem lát szinte semmit. Mintha egy félig becsukott könyvet kellene pillanatok alatt kiolvasnia, miközben tépi a lapokat.

Ami még erről eszembe jut, természetes, de mégis ott fura: a páciensnek a végbél vizsgálatakor az az érzése támad, mintha székelne. Ez természetes, hiszen az ujjal való vizsgálatkor, de főleg a végbéltükör kihúzásakor a végbél érzősejtjei úgy ingerlődnek, mintha a széklet távozna. Ez leginkább a lentebb leírt “be fogok csinálni” félelemmel és zavartsággal együtt a képzelt széklet visszatartására ösztönöz. Ilyenkor az ember ösztönösen összeszoríta a záróizmát, ami, ahogy már írtam, a végbéltükörre rászorítva fáj. Ha ilyen “becsinálok” érzése (persze nem a fájdalomtól) van végbélvizsgálat közben, javaslom, ne higgyen a székelési érzésének, lazítson, bátran “csináljon oda” a vizsgálóasztalra. úgysem történik semmi (ha mégis, az hiába a mi s.arunk, az orvosnak is legyen valami jó).

Mindezekkel nem az Olvasót akarom elrettenteni a vizsgálattól, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a fájdalom elkerüléséért a beteg is tehet – persze egyes esetekben az orvos is. Majd’ mindenkit meg lehet fájdalommenteses vizsgálni, de nem biztos, hogy elsőre. Ehhez azonban a betegnek is köze van.
Tehát a fájdalomról szóló képzetek általában nem igazak, vagy túlzottak. Ez tapasztalat. Nem az enyém, a betegeké.

2) Ciki, szégyenletes dolog. – NEM IGAZ!!!
A proktológusnak az a dolga, hogy végbélbetegségeket gyógyítson. Naponta 10-20-30 esetben (többnél én már betegként nem kérnék a dologból). Az első néhány alkalommal talán még neki is zavaró, ciki volt. A tizediknél is. De a századiknál, ezrediknél már vélhetőleg nem az. Betegségével kapcsolatban nyugodtan kinyílhat orvosának, mindkettőjüknek könnyebb így. Ehhez persze szükséges a bizalmi viszony, ezért olyan orvost válasszon, akivel ez remélhetőleg elérhető! érdeklődjön! Egyéb esetben fennáll a veszélye annak, hogy ön szégyenlősségből, vagy mert nem tartja fontosnak, a kezelést tekintve fontos információt hallgat el („Doktor úr, lehet, hogy azért vérzek gyűrűzés után, mert vérhigítót szedek?!”). Ebből komoly gondok lehetnek. Kérek mindenkit, hallgasson rám!

3) Trehánynak, koszosnak, gondatlannak, hülyének, stb.-nek fog tartani, meglesz a véleménye rólam. – NEM IGAZ!!!
A végbélbetegségek általában nem higiénés gondatlanság miatt alakulnak ki. Több problémát láttam már túlzott tisztaságra való törekvés, mint elhanyagoltság miatt. Nem beszélve a mindennapos többszöri ilyen-olyan krémezésről (reggel ezzel, este azzal, hogy mindenből juthasson oda). Itt is megragadnám az alkalmat, hogy szóljak a reklámokban látott „baba-, család-, és kutyabarát” antiszeptikus tisztálkodószerek általános használata ellen. Persze, nem vagyok koszbarát. A bőrön lévő baktériumok békében élnek velünk, jó, hogy ott vannak, hiszen kiszorítják például a gombákat, a rossz bacikat. Ha az előzőeket kiírtjuk, mert azt látjuk, hogy a gyerek és az anya akkor mosolyog, ha ilyet használ, a kórokozók elszaporodásának adunk csak teret. és ilyenkor jön a komoly bőrfertőzés, sopánkodás, hogy „De kérem, mi tisztálkodunk rendesen.” Persze adódhatnak esetek, melyeknél használatuk szükséges, de erről ne a reklám, hanem az orvos döntsön! Egyébként elégséges a hagyományos (ez nem márka!) szappan, víz székelés utáni használata a végbél tisztántartásához, meg persze általános tisztálkodás alkalmával.

4) Ez biztos csak nekem probléma, más nem csinál ekkora ügyet belőle. – NEM IGAZ!!!
Ha így lenne, ön lenne az első és egyben utolsó betege orvosának. Az is lehet, hogy mások csak sakkozni járnak oda. (Velem könnyű dolguk lenne.) Nem magam, és nem a bevételem miatt mondom, hogy jobb hamar túlesni rajta és megkönnyebbülni, mint szorongani, és „lehet, hogy mégis komoly bajom van?” típusú dolgokon rágódni. A betegségek gyógyítását jobb minél előbb megkezdeni –ha már a megelőzés nem járt sikerrel–, így lehet a legkisebb mindenféle befektetéssel és kellemetlenséggel meggyógyulni. Szorosan ehhez kapcsolódik a következő:

5) Nem akarok rossz hírt hallani. – EZ BAROMSáG!!!
Ecseteljem? Tudom, ilyenek vagyunk, gyarló az ember, de azért jussunk már túl a gyermekkoron! Talán nem rosszabb esetleg rossz híreket kapni és cselekedni, mint később sopánkodni, hogy „hát igen, előbb el kellett volna jönnöm.”, meg „pedig biztos voltam benne, hogy …”, és az ember joggal szégyellheti magát. Szerencsére ez ritka, de nemigen szokott a dolog jól elsülni. általában (ez az esetek legjava) az orvos tud segíteni. Ennyi. Most nem csak a nagybetűs RáK-ra gondolok, érthetően mindenki mumusára, hanem a jóindulatú betegségekre: kisebb bajt kisebb beavatkozással lehet helyrehozni, ez nyilvánvaló. Persze vannak történetek, hogy „már ötven éve nincs komoly gond”, de lehet, hogy tegnapra már van. Vegyük kézbe a sorsunkat, ahol lehet! Ez az a pálya.

6) Biztos nem tudok majd neki válaszolni. – MOST MAJD TUD!!!
épp ezért gyűjtöttem csokorba a várható kérdéseket, hogy fel tudjon rá készülni. Magabiztosságot ad, nem érezzük olyan szerencsétlennek magunkat. Tehát a kérdések:
Széklete rendezett-e? Van-e vérzése, fájdalma székeléskor? érez-e időszakos vagy állandó duzzanatot, viszketést? Vett-e észre váladékozást, haspuffadást, fogyást? Székletét és a szeleket vissza tudja-e tartani? Volt, van-e a családban rosszindulatú daganatos beteg? Panaszaival vizsgálták-e már korábban? Van-e egyéb betegsége, szülési nehézsége, gyógyszerérzékenysége? Volt-e valamilyen műtétje korábban? Szed-e valamilyen gyógyszert, különös tekintettel a véralvadásgátlókra?
Ha van kórelőzménye, rendezve, szelektálva (kedvencem a 100 db. számla (elszámoló nyilatkozat) közt egy ambuláns lap) vigye magával!

7) Biztos odacsinálok az asztalra. – ELŐFORDULT MÁR (1-2x).
Vajon mi jön az ember fenekéből? Jó esetben széklet, erre azért egy proktológus fel kell legyen készülve (lehet, hogy ez újdonság). Vizsgálat előtt el kell menni WC-re, s a gond már is nincs ott. Ha a végbél felsőbb szakaszát is meg kell vizsgálni, és ott erős a székletszennyezettség, előfordulhat egy laza beöntés, de semmi komoly, szörnyű dolog (mondom ezt én). Előtte napokig nem enni meg aztán teljesen felesleges, ilyenkor szoktak a betegek az izgalom és a nulla vércukor hatására összeesni.

8) Nevetségessé válok, hogy izgulok. – MINDENKI IZGUL.
Mindenki, ha elfogadja, ha nem. Ha ön nem, válaszai hosszan és összeszedettlenül kuszák és semmitmondóak lesznek. Az orvos (ha olyan) megunja, lezavarja a vizsgálatot, és viszlát, ön már ajtón kívül találja magát, mire érdemben kérdezni szeretne. Ha viszont elfogadja, hogy az adott pillanatban nem ura hangja remegésének, mozdulatainak és testének, esetleg szavainak, netán könnyeinek, elfogadja testének és látványának pillanatnyi kiszolgáltatottságát, akkor sokkal könnyebben vészeli át mindkét fél a találkozást. Higgye el, sokkal ritkább (és ez a feltűnő), hogy egy James Bond stílusú alak bejön, valódi magabiztossággal levezényli a vizsgálatát, mintha egy kiló krumpliért jött volna, majd egy sármos mosollyal távozik.

9) Aranyerem van. – HONNAN TUDJA???
Hiszik-e vagy sem, minden rendelésen többször hallom, hogy a páciens az aranyere miatt jött. Mikor panaszai után érdeklődnék, szinte felháborodva megismétli, hogy “hát aranyeres panaszaim vannak”, s nyomatékul felsorolja mind az a kapható aranyér elleni készítményt, ami elmondása alapján is hatástalan volt. Most nem hülyézni akarom a pácienseket, ez az aranyeres dili a közfelfogás, ha nem is mindig helyes. Igaza van, hiszen mi más lehetne ott lent, mit aranyér? Utána azért némi közelharc árán (ez persze vicc) sikerül kikérdezni, majd megvizsgálni, és a páciens nagy meglepetésére a legtöbbször pont nem az aranyér okozza a végbélpanaszokat, ha van aranyere (sokszor azért van), ha nincs.

Kérem, ne döntse el előre, mi a betegsége, mert előfordulhat, hogy csak az a panasza jut eszébe, azt mondja, amit hallott, hogy az aranyér okozza. A legtöbbször ilyenkor a páciens eldarálja mind azt a tünetet, amit a tájékoztatóban aranyérrel kapcsolatban olvasott, mint a bemagolt leckét. Akarva, akaratlanul meg elhallgatja (ciki ilyenekkel traktálni az orvost), amit nem érez aranyérrel kapcsolatosnak, vagy az csak nem jut ezért eszébe. Lényegi dolgok maradhatnak így feltáratlanul. Ekkor az orvos is ráharap a tálcán felkínált diagnózisra, és az aranyeret kezdi el kezelni, majd mindketten csodálkoznak, hogy nincs javulás, sőt… Sokszor csak a vizsgálat után rákérdezésre derül fény olyan dolgokra, amelyek alapvetően befolyásolják a továbbiakat. Panaszait mondja el, függetlenül attól, hogy aranyérrel kapcsolatosnak érzi-e. E nélkül korrekt ellátás nehezen képzelhető el.

+1) Kérés vizsgálat utánra. – Végezetül ezt én kérem.
A konzultáció során történtek legtöbbször elmosódnak, egyes részletek akkor is megmaradnak, ha nem akarnánk (ezek a fájdalmas emlékek), másokra meg akkor sem emlékszünk, ha szükségünk lenne rá a továbbiakban. Sokszor látom, hogy a páciens a magyarázatom kezdeténél már menne (mintha a mozi végén a szereposztást olvasnám fel), miközben fontos, elhangzott, esetleg leírt információk el sem jutnak hozzá.
Sok-sok félreértést előzhet meg, ha megpróbál odafigyelni, és megkéri az orvost, hogy ön számára is érthető szövegezéssel és formában írjon fel az ön papírjára mindent, ami fontosról szó esett. Csak ekkor tud esetleg érdemben kérdést is feltenni. Majd ezt utána, nyugodt körülmények között vegye elő, és olvassa át!
Néha sírni tudnék (tényleg), mert ha gond van (bármikor lehet), a megoldás a papíron (ha más nem, legalább a telefonszám baj esetén), a papír meg ugyanúgy összehajtva, és olvasatlanul kerül elő a kontroll alkalmával, mint mikor el lett téve. és már csak a fejünket vakarjuk, hogy mit tegyünk, a páciens meg szenvedett egy jó hetet feleslegesen.
Már én is láttam számomra is teljesen értelmezetetlen papírokat, ezek legtöbbször számítógép által gyártott szabványszövegek. De ha nyomatékosan kérjük, azért 10 pillanat alatt ezek is értelmessé alakíthatóak.

Ennyi jutott eszembe, ha valaki egyáltalán a végére bírt érni a szövegnek, kérem, bocsásson meg a terjedelemért, csak a segítő szándék bújt ki (tudom, igen bőven) belőlem.
Szokták mondani, hogy „ha egy lelket is megmentettem, már megérte”, de én remélem, hogy többeket sikerült ezzel az írással is a helyesebb útra terelnem.

Kívánok szép napot, jó egészséget
és eredményes böngészést!

üdvözlettel,

dr. Bánfalvi Péter
proktológus, sebész adjunktus
“A gyógyító gondoskodás™”

U.i.: Amennyiben szeretne diszkrét, megnyugtató körülmények között a fenti elvek szerint gyógyulni, várom proktológiai magánrendelésemen Székesfehérváron és Budapesten>>